Adventi vásározás Bécsben

Az egész úgy indult, hogy egyik kolléganőm átküldte egy utazási iroda linkjét. Bécsi adventi vásárok nézegetése, opcionálisan schönbrunni kastély-, és csokigyár látogatással. Első ránézésre egészen baráti áron. Én meg már nagyon rég vágytam látni a bécsi adventi vásár(oka)t. Csoki pedig bármikor jöhet. Úgyhogy megkérdeztem a barátnőimet, az év végi hajtás ellenére/mellett nincs-e kedvük egy efféle kiruccanáshoz. Volt nekik, úgyhogy négyen befizettünk egy ilyen buszos túrára, és tegnap el is mentünk.

Elöljáróban közölném, hogy minden esetleges nyávogásom ellenére marha jó volt :)

Undorítóan korán kellett kelnünk, mert 5:40-kor volt a találkozó a Hősök terénél, de az odavezető utat kb. végigröhögtük, a buszt is hamar megtaláltuk, és kifogtunk egy tök szimpatikus idegenvezető-sofőr párost. Egy problémám volt: a hátsó szomszéd. Egy anyuka volt a kislányával (hát szegényt először fiúnak néztem mondjuk), mely párosból a fiatalkorú fertőző beteg, a nagykorú pedig szimplán baromi idegesítő volt. A kislány lényegében végigköhögte a napot, nemhogy zsepit, még a kezét se tette a szája elé, olyan szinten csámcsogott hol kaján, hol szopogató tablettás gyógyszeren, hogy engem már a sírás kerülgetett (egy hangra vagyok tényleg, igazán allergiás: a csicsogós evésre. hát most aztán élvezhettem a kedvenc effektemet...), időről időre hisztizett egy jót és mellesleg folyamatosan rugdosta A. székét. Hogy én se maradjak masszázs nélkül, anyuka meg az én székemet rángatta-markolászta, ahányszor csak lehetett, közben időnként közölte a lányával, hogy elege van belőle, és most már igazán hagyja abba, és kár volt elhozni és... jajj de nagyon idegesítőek voltak édes istenem :D

Azt az egyet ha elmagyarázná nekem valaki, hogy egy hurutosan köhögő, látványosan beteg nyolc-tíz év körüli gyereket miért kell elvinni egy egész napos buszos kirándulásra, ahelyett hogy otthon próbálnák kikúrálni a takonykórból...? Mindegy. Szerencsére volt nálam füles, a telón meg Spotify. Épp csak azt nem hallottam így rendesen, az idegenvezető mit magyaráz. Azért átjött annyi, hogy amikor a csajok megjegyezték, hogy mennyivel jobb lett volna, ha ő tanítja nekünk anno a törit a suliban (koránál fogva esélytelen, de ezt most hagyjuk), mert röviden és élvezetesen nagyjából félórában összefoglalta nekünk Ausztria történelmét, akkor bőszen helyeseljek.

A Világ Valószínűleg
Legrondább Cégére.
Nyilván imádom :)

Node. A vékony hótakaróval fedett osztrák földeket elhagyván végre bekanyarodtunk a schönbrunni kastély mellé, ahol is a zebra túloldalán egy óriási panda billegett... Sajna nem sikerült róla normális képet csinálnom - az volt a terv, hogy kifelé, mikor több időm lesz rá, lekapom, de addigra elcammogott. Bent szabad program volt, csak egy rövid tájékoztatást kaptunk róla, hogy mi merre van, és mikorra kell visszaérni a buszhoz, aztán mindenki mehetett, amerre látott.

Mi először a karácsonyi vásárt céloztuk be, és itt szeretném megjegyezni, hogy abból a három-négy vásárból, amit tegnap körbejártunk, nekem ez tetszett a legjobban. A belvárosiakban mintha mindenhol pont ugyanazok a standok lettek volna, még egy-egy vásáron belül is. Itt viszont - szerintem - minőségibbnek látszó cuccokat lehetett látni, ismétlés nélkül. Hogy a kedvenceimet említsem: volt családi méretű sós perec (jó hát azt nem biztos, hogy meg lehetett venni, lehet vendégcsalogatónak szánták), vagy például aranyozott üveggömbök. És nem volt túltolva a díszítés sem.

Azt már az elején közölték velünk, hogy a kastélyba a rendelkezésünkre álló másfél órán belül nagyjából lehetetlen bejutni, nem is akartunk, úgyhogy a fennmaradó időben a parkban sétáltunk. Nem győztem hüledezni, hogy még télen is milyen szép, A.-val meg is beszéltük, hogy nyáron vissza kell térni egy egynapos Schönbrunn-programra, végigjárni kastélyt-kertet. Cikk-cakkban haladó ösvényen felmásztunk a dombra, amin a Gloriette (diadalkapu) áll, aztán már csak egy rövid kört tudtunk tenni a parkban, így is utolsó pillanatban értünk a buszhoz.

Menő sárkányos kaspó :)

Amúgy az egyik legérdekesebb az volt, mikor formára nyírt fák közt sétáltunk. Soha nem láttam még ilyen fákat lomb nélkül, egészen bizarr látvány, mintha egy láthatatlan fal a fa törzse felé nyomta-tördelte volna az ágakat. Vagy mintha szétnyílt volna előttünk az erdő, hogy utunkra engedjen. Elvarázsolt rengeteg. Meg se próbáltuk lefotózni, mert biztosak voltunk benne, hogy képen nem jön át a látvány...

Schönbrunn után a csokigyár/múzeum következett. Kép innen nem nagyon van, csak a Heindl csokigyár kabalaállatával (már ha ez a helyes kifejezés...), a tigrissel feldíszített bejárati ajtót meg karácsonyfát, meg egy tortát fotóztam le, egyrészt mert a gyárban akkor is dolgoztak, és bár alapvetően lehet fényképezni, arra megkértek minket, hogy a munkásokat ne örökítsük meg; másrészt nagyjából végig maszatos volt a kezem a csokikóstolóktól... :) A gesztenyés szív meg az a nápolyi, amit mogyoródarabkás tejcsoki borít... Maga a mennyország... Vettem is belőlük itthonra a gyár melletti mintaboltban, azzal a remek kis 10%-os kedvezményre jogosító kuponnal, amit a múzeumban adtak.

A múzeum pici, de klassz. Először egy pár perces (magyar szinkronos!) filmet néztünk meg a csoki, és a Heindl csokigyár történetéről, aztán a mozi túloldalán léptünk be a kiállítótermekbe, ahol újra - most kicsit részletesebben - bemutatták ugyanezt. A túra végén csokiszökőkút várt minket, mindjárt három: tejcsokis, étcsokis és fehér csokis. Ezt mi kihagytuk, hosszú volt a sor, meg nem is igen haladt, plusz annyira nem is voltunk rámozdulva. Úgyhogy szaladtunk a boltba költekezni.

Ezután újfent visszacihelődtünk a buszra, és elindultunk a Rathaus felé, közben az idegenvezetőnk sorolta, hogy milyen nevezetességeket láthatunk útközben. Végül lepakoltak minket, és mehettünk ismét az orrunk után. Az én orrom a Rathaus előtti vásár egyik standjánál kapható grillkolbászok szagát megérezvén arra ösztökélt, hogy egyek végre valami normálisat, úgyhogy M. közvetítésével sikeresen hozzá is jutottam egy kiflibe csomagolt, kilógicsáló végén mustárral kezelt példányhoz. Csodás volt: a kolbász roppanós és ízes, a kifli is kellemesen ropogós, még a mustárba se tudtam belekötni. És laktatónak is bizonyult, késő estig nem éheztem meg utána. A csajok szereztek szívecskés bögrét forró itallal, aztán körbetrappoltuk a környéket.

Mindenhol iszonyatos tömeg volt, de nekem azért így is átjött a karácsonyi hangulat. Minden utcában más díszítés fogadott, lépten-nyomon karácsonyfákba botlottunk, pár percre megálltunk egy kórus énekét hallgatni (nagyon jól tolták egyébként), még a kirakatok nagy része is olyan ünnepi díszt kapott, hogy nem lehetett nem szeretni.

Mivel csak pár óránk volt, túl sokat nem láttunk a városból, de az a kevés meggyőzött róla, hogy még vissza kell térnem ide, mert egész egyszerűen gyönyörű. Csak az bosszantott, hogy a Rathaus tornyán egy bazi Samsung okostelefon reklám lógott, a Stephansdomon meg Coca Cola... Miért?! (Tudom, pénzért, de akkor is kiábrándító látvány.)

Úgyhogy reményeim szerint jövő nyáron jön a Schönbrunn Part II, és valamikor egy Bécs belvárosa Part II is. Ámen.