 |
| Forrás |
Az ember él, s toldozgatja, javítja, építi, majd néha elrontja életét; de idő múltával észreveszi, hogy az egész, úgy, ahogy hibából és véletlenségből összeállott, másíthatatlan.
Ez a kisregény azon írások közül való volt, amiknél időnként meg kellett állnom... nos, gondolkozni. Például a fenti mondaton, annak igazságtartalmán. Lehangoló, reménytelenséget sugárzó mondatnak éreztem. Az első reakcióm az volt, hogy minden porcikámmal tiltakoztam ellene, azt olvastam ki belőle, hogy hiába minden próbálkozás, az életedet nem hozhatod rendbe, nem teheted jobbá. Ami szerintem marhaság. Többszöri átolvasás után már egy másik üzenetet fedeztem fel benne: a múlt megmásíthatatlan. Ezzel nem tudok vitába szállni. Eszterrel viszont szerettem volna vitatkozni. Szerettem volna meggyőzni arról, hogy amit tenni készül, az nettó őrültség. Még ha érteni vélem is cselekedetei mozgatórugóit.
Eszter szerényen, az élettől már semmi érdemlegeset nem várva él a szüleitől rámaradt házban Nunu, egy idős rokon társaságában. Pénz nem nagyon akad a háznál, keserű emlék már annál inkább. Eszter életében egy férfit szeretett, Lajost, aki olyan természetességgel hazudott neki és mindenki másnak, ahogy a Nap süt, aki összetörte a szívét, és aki húsz év után újra látni akarja őt. Az ő érkezésének előestéjéről, és magának a látogatásnak a napjáról szól ez a rövidke könyv, vissza-visszarévedve a múltba, felfejtegetve-cincálva annak szálait.
Nem igazán tudom, mire számítottam, mikor elkezdtem olvasni ezt a történetet. Úgy vettem meg, hogy fogalmam sem volt róla, miről szólhat, csak volt egy ilyen fellángolásom, hogy ha már időnként bepofátlankodok egy Libribe mesekönyveket olvasni mondjuk úgy: nagy tételben, akkor legalább ne üres kézzel távozzak - és hát a Helikon Zsebkönyveknek, legalábbis a régebbi kiadásoknak, még a teljes fogyasztói ára is egészen baráti, tehát egyik alkalommal ezt választottam. Mert Márai. Mert régebben olvastam A gyertyák csonkig égnek-et, amiből mára ugyan semmire nem emlékszem, de azt tudom, hogy tetszett, és úgy gondoltam itt a remek alkalom az ismeretség felélesztésére. Halványan rémlett, hogy mintha lenne belőle film, és valamiért azt gondoltam, hogy valamiféle romantikus történet lesz. Hát, nem kifejezetten. Vagy legalábbis nem azon a módon, ahogy gondoltam.
Talán nem a legjobb ötlet pár órával azután írni a könyvről, hogy befejeztem, talán hagyni kéne ülepedni. Felkavaró volt. Egyszerre érzem azt, hogy a Lajost körülvevő emberek reakciói, cselekedetei irreálisak, amik ellen sikítva tiltakoznék, mert ha neki engednek, azzal a saját vesztük felé tesznek egy - szereplőtől függően kisebb-nagyobb - lépést; és azt, hogy mindez így, és csakis így történhet, elfogadva az érvelésüket, az érzéseiket, a megadásukat. És ez a kettősség egy kicsit ijesztő, mert saját magamban, a saját értékrendszeremben bizonytalanít el. Amiért pedig egyszerre vagyok pipa és hálás, csak hogy tovább bonyolítsam a képet :)
Azért a tiltakozás hangja az erősebb. Ahogy fentebb is írtam: szeretném meggyőzni Esztert, hogy téved. Szeretném rávenni, hogy gondolkozzon el rajta: amit érez, az valóban szerelem, vagy az egykor érzett szenvedély alakult át pusztító rögeszmévé? Én az utóbbinak éreztem. Mintha görcsösen kapaszkodna a régi érzés árnyékába, mert ha nem engedi el, akkor pajzsként használhatja. Magyarázatként, hogy ezt azért nem tettem, mert. Az életemet azért nem mertem úgy élni, ahogy szeretném, mert. Ezeket a hibákat is azért vétettem. Nem tehetek róluk.
Elgondolkodtató, nyomasztó, felkavaró olvasmány volt. Cserébe legalább rövid, pár óra alatt kiolvasható. Fogyasztását napsütéses időben, kiegyensúlyozott lelki világgal javasolnám :)
U.i. Márainak pedig jár a taps, amiért hitelesen tudott írni a női lélekről, kevés pasasnak megy ilyen meggyőzően.
🥕🥕🥕
Kiadás: Helikon, 2017. Helikon Zsebkönyvek sorozat 59. kötete
Oldalszám: 122
ISBN: 978-963-227-951-0
Fogy. ár: 999 Ft
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése