Arisz Fakinosz: Mese az eltűnt időről

Forrás: Moly

Most, hogy nekiültem értékelést írni erről a könyvről, rá kellett döbbennem, hogy egyszerűen nem tudok egy épkézláb mondatot összehozni a cselekményről. Mert az igazából nem nagyon van. Vangelisz, a szegény sorból származó, sokat megélt paraszt életéből kiragadott történetek füzéréről van szó. Ha van benne cselekmény, akkor az az élet maga, illetve amit száz év alatt produkálni tud.
Ami biztos, hogy ez az alig 250 oldalas kis könyvecske egy gyöngyszem, amire a mágikus realizmus tengerén halászott üres kagylóhéjak közt bukkanhatsz rá. Egy kis csoda, amit öröm volt olvasni. A felépítése sem hétköznapi: a regényszerű részleteket meg-megszakítják magának Vangelisznek, illetve a feleségének, Szofiának, és egy-két szemtanúnak a leírásai.
Én csak egy kis horpadást találtam a gyöngyön: a kommunista időszakról szóló rész sok volt nekem. Érzésem szerint nem mellette, hanem ellene teszi le a voksot, de itt most nem az a lényeg, kinek a pártján állt a szerző, hanem az, hogy aránytalanul hosszúnak tűnt ez az epizód, és kesernyés szájízt hagyott maga után. Pont a könyv végén, mikor már alig maradt lehetőség a csorba kijavítására. És mégis, ezzel együtt is az idei év egyik legjobb olvasmánya volt számomra. Elmondhatatlanul boldoggá tesz a tudat, hogy a polcomon van.
Ajánlom a mágikus realizmus elkötelezett híveinek, és különösen Gabriel García Márquez kedvelőinek. Magam is elcsépeltnek érzem, hogy mindig rá hivatkoznak ha a műfajban bármi megjelenik, de ebben az esetben tényleg rokonságot véltem felfedezni köztük.

Eredeti cím: újgörög könyv, ne kívánjatok tőlem lehetetlent, kérlek...
Kiadás: Magvető, 1985.
Fordító: Boronkay Tamás