Stanisław Lem: Solaris

Forrás: Libri

Kelvin, a saját bűntudata által marcangoltatott lélekdoktor egy messzi-messzi bolygó, a Solaris felszíne fölött lebegő űrállomásra érkezik. Ahol is mindjárt kellemetlen meglepetések egész sora fogadja. Jövetelének célja, hogy a planéta egyetlen élőlényét, a majd az egész felszínt beborító óceánt tanulmányozza, és valamiféle kommunikációként értelmezhető reakciót csikarjon ki belőle. No de vajon jó ötlet-e fogpiszkálóval böködni egy óriás kislábujját? - kérdem én magasra emelintett szemölddel.*

Kerülgettem már egy ideje ezt a könyvet, úgy nagyjából azóta hogy ráébredtem: tudnám, sőt! tudom szeretni a sci-fit. Aztán persze halogattam ezt is, egészen addig, míg meg nem láttam az előjegyezhető könyvek közt az új kiadást - ami lényegében azonnal pavlovi nyálzást indított el (én nem tudom, mit imádok annyira ezen a borítón, mert hogy se a türkizt, se a pinket nem rajongom). És akkor év végén még a Szandi maratonba is berakták. Nyilván nem bírtam ellenállni, és de milyen jó, hogy nem!

Na most az van, hogy Lem nem szarozik hosszas felvezetéssel, ledobálja a jó öreg Krist az állomásra, aztán mindjárt pofán csapja a Rejtéllyel. Ütős kezdés, és pár oldallal később máris annak jeleit vagyok kénytelen tapasztalni, hogy éppen félhülyére izgulom magam. De olyan szinten, hogy lefekvés előtt félretettem, nehogy valami csúnyát találjak álmodni. Aztán másnap gyorsan kiolvastam... - majd kerestem valami nyugisabb olvasmányt, de az már egy másik bejegyzés lesz.
Valósággal lubickoltam a három, lelkileg kissé megkínzott kutató személyes nyomorának leírásában, viszont itt kell bevallanom, hogy a szolarista történelem áttekintését veszettül untam. Bocs. Végtelenül érdekesnek találtam a személyzet tagjainak reakcióit az általuk átéltekre, de hogy korábban hányan jártak itt, és milyen képződményeket figyeltek meg - hát, az valahogy nem kötött le. Bár itt az lehet a fő probléma, hogy képtelen voltam rendesen felépíteni magamban a képet ezekről az izékről. Próbálkoztam én, de a képzeletem szobrásza által fabrikált makettek működésképtelennek bizonyultak, s félúton darabokra hulltak. Meg kell majd néznem valamelyik filmet, mankóul. Meg úgy egyébként is.
Abszolút ajánlom mindazoknak, akik hozzám hasonlóan még csak most kezdik kóstolgatni a sci-fit, és ebben a műfajban is inkább az emberre, mint csillagközi felfedezőre kíváncsiak, nem holmi végtelenbe vesző tudományos leírásokra vágynak.

*Hát mondjuk énszerintem nem, de az emberek - és különösen is a tudományos pályán mozgó emberek - vannak olyan hülyék kíváncsiak, hogy tegyenek vele egy próbát. Aztán vagy happy lesz az ending, vagy nem, de az biztos.

Kiadás: Európa, 2016.
Fordító: Murányi Beatrix