2016. december 2., péntek

High School Movies

Épp a Nulladik óra táncjelenetét néztem youtube-on, ki tudja honnan támadt késztetésnek engedve, mikor reám tört a vágy, hogy írjak egy tematikus posztot a középiskolás filmekről. És minthogy megest van egy blogom, ahová azt írok amit csak akarok, ennek semmi akadálya nincsen. Át is pörgettem a watchlist-emet IMDb-n, és... és kiderült, hogy ha nem akarok egy végeláthatatlanul hosszú bejegyzésbe bonyolódni, akkor szelektálnom kell. Úgyhogy kihúztam a listáról azokat, amik inkább a tanárokról szólnak mint a diákokról (ilyen nekem pl. a Holt költők társasága), és a zenés-táncos vonulatot (Gumiláb, Cry-Baby...) hogy egy kezelhető méretű listához jussak. Arról nem is beszélve, hogy nyilván csak azok kaphatnak itt helyet, amiket szerettem/szeretek. Lássuk...

Forrás: IMDb
Az első a 10 dolog, amit utálok benned (10 Things I Hate About You, 1999). Középpontban két nővér, a Stratford lányok állnak. Az idősebbik a kiállhatatlan perszóna-prototípus, furabogár barátnővel, a fiatalabbik meg a butuska plázacica, aki az üresfejű izomtibor után nyálzik. Utóbbi igen szeretne randizni a tapló sráccal, csakhogy a fiatalkorúakon végzett abortuszoktól megcsömörlött apuka ezt csak akkor engedélyezi, ha hárpia nővére is bepasizik. De nem folytatom tovább, hogy azoknak a keveseknek, akik még nem látták, ne spoilerezzem agyon a dolgot.
Na, ezt simán láttam legalább ötször. És simán újra is nézném. A karakterek végtelenül sablonosak, viszont szeretem a humorát, van benne Shakespeare, meg gitár után sóhajtozás és egészen jó zenék. Meg Heath Ledger is, ja. Tulajdonképpen az egyik legjobban összerakott cucc azokból, amiket láttam. Csak Heath szólóját ne szinkronizálták volna le, ójaj.

Forrás: IMDb
Aztán ott van a Spinédzserek (Clueless, 1995). Ma már elnéző mosollyal és jóleső nosztalgiával nézném újra, de anno, tizenévesként nagy kedvenc volt. Alicia Silverstone egy kőgazdag, butuska, ámde alapvetően jóindulatú csaj szerepében tűnik fel, aki szemet vet az Új Fiúra. Plusz, miután mostohatestvére a képébe vágja hogy milyen sekélyes, elhatározza hogy végrehajt sok-sok jó cselekedetet, példának okáért szárnyai alá veszi az Új Lányt, aki még nála is kevesebb neuronnal és - meglátása szerint - rémes ruhatárral rendelkezik.
Őszintén szólva fogalmam sincs, mit imádtam rajta annyira. Mondjuk Cher gardróbját mindenképpen (hát izé... nekem nemigen telt Calvin Klein cuccokra, és akkor még nagyon, nagyon finoman fogalmaztam). De hogy azon kívül... Passz.
Egyébként az is erősen rejtélyes a számomra, hogy mi a bánatért szerepel ez a film az 1001-es listán. Semmit, konkrétan semmit nem veszít az, aki soha meg nem nézi.

Forrás: IMDb
Van olyan is, amit annak idején jó sokszor megnéztem, de ma már csak komoly rábeszélés után lennék hajlandó erre pazarolni az időmet. Ilyen A csaj nem jár egyedül (She's All That, 1999). Freddie Prinze Jr., nőnemű évfolyamtársaim ábrándos sóhajainak kiváltója fogadást köt a haverjával, hogy bármelyik kiválasztott csajból bálkirálynőt farag. A választás a kétballábas, művésztanonc Rachael Leigh Cook-ra esik, és ifjú titánunk elszántan munkához is lát.
Na, itt legalább tudom, mit szerettem :D Egyrészt együtt sóhajtoztam az évfolyamtársakkal. Másrészt akkoriban még sokat rajzoltam, meg csóró is voltam, hát egész könnyű volt azonosulni a főhős csajjal. Meg egy faja kis táncjelenet is van a végén. Viszont azt a "Ne mozdulj, hallgass!"-előadást már akkor is vércikinek éreztem...

Forrás: MoviePoster
A következő darabot szerintem önmagában annyiszor láttam, mint a fentebbieket együttvéve... Némiképp kívül esik az eddigi vadromantikus alapzöngére hangolt körön a Töketlenek (Senior Trip, 1995). Te szent ég, hogy én ezt milyen sokszor...!
Az alapsztori az, hogy egy büntiből a szombati napon is a suliban kuksoló diákoknak az igazgató azt a feladatot adja ki, hogy írjanak egy 500 szavas dolgozatot arról, mi a problémájuk az iskolarendszerrel. A sok lógós közé keveredett stréber lány meg is írja, az iromány pedig eljut az elnök kezébe és azt a remek ötletet sugallja neki, hogy hívja meg az egész bagázst Washingtonba, megtárgyalni a dolgot.
Mély szomorúsággal tölt el a meggyőződés, hogy ha elhagyja ajkaimat a "Mama löki nekem hogyan éljek én / De nekem mindegy, hogy mit mond / Szarok bele én!" idézet, igen kevesen tudják, honnét származik. Innét. Meg az is, hogy a varázsszó rock'n'roll, haver! Én kérek elnézést :D
Oké, nem ez a filmművészet legnagyobb remeke, de tele van szívemhez közel álló elb.szott figurákkal, és akinek szeme van hozzá, az egy jó nagy adag társadalomkritikát is találhat benne. Én igenis ajánlom fogyasztásra!

Forrás: IMDb
Folytassuk azzal, ami része annak a szűk halmaznak, amely a nővéremmel egyazon mértékben kedvelt filmeket tartalmazza. A zenebirodalom visszavág (Empire Records, 1995) tulajdonképpen egy nap történéseit meséli el, és némiképp kakukktojásnak számít abból a szempontból, hogy az az egy nap nem az iskolában telik el, hanem egy lemezboltban, ahol hőseink dolgoznak. Ide érkezik egy némiképp feledésbe merült popsztár, dedikálni. A többi túl nagy spoiler lenne :)
Itt se kérdés, hogy miért voltam anno belebolondulva: hát a zene miatt! Na jó, meg A.J. is tetszett. Kíváncsi természetűek Renée Zellwegert hallhatják énekelni, megcsodálhatják az őrjöngő Liv Tylert és idiótán vigyoroghatnak Rory Cochrane beszólásain ("Mi van a mával máma?"). Anno nagyon szerettem a humorát, kíváncsi vagyok ha most újranézném, mi lenne... Valamikor időt kell szakítsak rá, úgyis rég nosztalgiáztam :)

Forrás: IMDb
A soron következő szégyenfolt Kőbunkó (Encino Man, 1992) címen futott a hazai mozikban. Ezt évekkel ezelőtt, immáron felnőtt fejjel újranéztem... talán nem kellett volna, csöppet fájdalmas volt :D
Az elmés alapötlet a következő: két Los Angeles-i diák kiás egy jégbe fagyott ősembert a kertben, és becipeli a fészerbe, hogy kiolvassza, majd körbemutogassa mindenkinek (egyikük leginkább egy csini lány elismerő pillantását vágyik bezsebelni, naná). Csakhogy a kigyúrt ős magához tér a hibernálásból, és a terv módosul: inkább összebarátkoznak vele és beíratják a gimnáziumba...
Ez a film, ez kriminális. Rendben, láttam ennél sokkal rosszabbakat is, de... jajistenem. Enyhítő körülmény, hogy nem akar több lenni, mint amire sikeredett: egy (életkortól és aktuális szellemi frissességtől függően) enyhén vagy erősebben zsibbasztó, szórakoztató badarság, középszerű színészekkel előadva. Ugyanakkor ebből is rendszeresen idézek, a mai napig. Tool sokszor láttam tiniként :)

Forrás: IMDb
Zárásként említtessék még meg a Nulladik óra (The Breakfast Club, 1985), ha már mindjárt a poszt elején célozgattam rá :)
Ez az egyetlen olyan a felsoroltak közül, amit már felnőtt fejjel láttam - és csak egyszer. De akkor nagyon tetszett, és az ebédelős meg a táncolós jelenetet időről időre megkeresem youtube-on, és mosolygok erősen.
Itt is egyfajta iskolaszéken kotlós büntiről van szó, de csak néhány diákot érint - három fiút, és két lányt. És - lássatok csodát! - mindnek van személyisége, és mind különböző! Nem mondom, hogy mentesek a sablonoktól, de hihetőek, életszerűek azok a sablonok. És végignézhetjük, ahogy néhány óra alatt előbb egymás agyára mennek, aztán szépen összekovácsolódnak. Na, ennél a filmnél indokoltnak érzem, hogy beválogatták az 1001-esek közé, sőt, hálás is vagyok érte, ugyanis ennek köszönhetően hallottam róla egyáltalán (volt egy olyan időszakom, amikor sorra néztem róla a filmeket). Mindenképpen ajánlom a műfaj iránt érdeklődőknek. Magamnak meg mihamarabbi újranézésre ajánlom.

Nos, ők volnának az emlékezetes darabok a készletemből. És szeretném bővíteni, úgyhogy ha ismersz bármi szépet s jót a témában, kedves olvasóm, ne habozz megosztani velem az információt ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése