2017. április 29., szombat

Alekszandr Szolzsenyicin: Rákosztály

Forrás: Moly
Minden a Felhőatlasszal kezdődött. De komolyan. Korábban a legcsekélyebb érdeklődést sem sikerült kicsiholnom magamból Szolzsenyicin iránt, aztán megnéztem ezt a filmet, amiben valami tetszetőset idéznek tőle, és akkor rögtön el is döntöttem, hogy olvasok tőle valamit. Aztán ezt természetesen elfelejtettem. Aztán elolvastam a könyvet is, megint eszembe jutott, hogy hah! - kéne már szerezni valamit ettől a híres-neves orosztól. Majd ismét a feledés légmentesen záródó burája borult reá. Hogy lépjek is valamit, ahhoz annyi kellett, hogy... másodszor is megnézzem a filmet :D

Egy számomra is rejtélyes oknál fogva ha klasszikus orosz irodalomról van szó - és itt most tök mindegy, hogy azt a klasszikust melyik évszázad termelte ki - mindig letarolják gyönge lelkemet az előítéletek: hogy nehezen olvasható lesz, meg száraz, meg élvezhetetlen és egy büdös szót se fogok érteni belőle. (Titkon a csodás Nemzeti Tantervünket okolom ezért, ugyanis lényegében kizárólag az orosz kötelezőket voltam képtelen anno elolvasni, minden máson végigküzdöttem magam.) Aztán nagy félve nekifutok, és... és három nap alatt lazán elolvasok egy rákos betegekről szóló, kábé hatszáz oldalas orosz regényt. És még élvezem is. Hoppá!

Szolzsenyicin esetében egyébként - megint csak valami buta előítélet okán - különösen féltem a Lila Köd Jelenségtől. A nagy orosz író, aki megjárta a Gulagot is, satöbbi, hát biztos olyan filozófiai magaslatokba röppen, hogy képtelen leszek követni - mondjuk, míg ő felsőbb szférákban kering egy orosz hírműsorokat sugárzó műhold hátán, addig én egy vacak kis trambulinon ugrálva próbálok úgy tenni, mint aki együtt tud repülni vele. No nem, nyájas olvasó, ilyesmitől tartanod felesleges. Meglepően gördülékeny a szöveg, és nem nyomja agyon a filozofálgatás sem.

A történetnek két főbb szereplője van, egyikük, Ruszanov a kommunizmus lelkes híve és egyben állam bácsi egyik buzgó alkalmazottja, az ő megérkezése nyitja a regényt; illetve Kosztoglotov, a morgós száműzött, aki csak a ráknak "köszönhetően" került vissza a kezelés idejére egy civilizáltabb vidékre. De feltűnnek még seftelők, diákok és persze az őket kezelő orvosok és nővérkék sem maradnak ki a sorból. Színes a paletta, és remek a jellemábrázolás, még olyasmiről is beszélhetünk, hogyaszongya: karakterfejlődés. Kosztoglotovért pedig még izgultam is kicsit a végén, pedig időnként kifejezetten nagy parasztként viselkedik. Na, amúgy a vége az nem úgy alakult, ahogy vártam - de tökéletes lezárás, úgy hiszem. Szóval ha egy nem túl napsugaras-vidám, de olvasmányos könyvet keresgélsz, ez jó választás lehet.

Eredeti cím: Раковый корпус
Kiadás: Európa, 2015
Fordító: Szabó Mária

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése