Amerika Kapitány: 3 in 1

Őrület, már csak ezt a posztot kell megírnom, és végzek a tavalyi elmaradásaimmal! Aztaaa...

Képek forrása: IMDb

Khm. A tényállás a következő: eléggé nagyon szeretem a Marvel filmeket. Viszont - kábé tavaly év végéig - nem érdekelt mindegyik darabkája az univerzumnak. Például Amerika Kapitány tök baromira hidegen hagyott. Két apróság miatt adtam be a derekam, és néztem meg őket. Az egyik az volt, hogy megtudtam: a kedvenc Marvel figurám, Vasember szerepel a harmadik részben. De ha már az ember megnézi a harmadikat, nézze meg az előzményeket is, különben a vállalhatónál nagyobb a kockázata annak, hogy egy kukkot sem ért majd az egészből, hát nem? Hát de. A másik, hogy volt még egy film, amit az előzetes alapján elvetélt ötletnek tartottam, de aztán a pozitív kritikák hatására adtam neki egy esélyt. Ha már egyszer adja az HBO, ugye. Ez A Hangya volt. Én nem mondom, hogy ez lett a kedvencem, de az tény, hogy nagyon jól szórakoztam rajta - és meggyőzött arról, hogy csúnya dolog az előítélet. Így esett hát, hogy három egymást követő napon megnéztem a három kapitányos filmet...

És akkorát csalódtam, mint egy ház. Pozitíve. Vicces is, meg izgis is, és még azt is sikerült elérni, hogy megkedveljem Steve-et. Pedig a Bosszúállók brancsából ő érdekelt a legkevésbé.
Nem szeretném agyonrészletezni az alapsztorit, a lényeg annyi, hogy van ez a Steve Rogers nevű kölyök, aki nagyon szeretne harcolni a II. világháborúban, de olyan kis ványadtka, hogy egyik sorozóirodában se állnak szóba vele. De újra és újra próbálkozik, mígnem sikerrel jár, valakinek csak megakad rajta a szeme. A többi már történelem :) Szuperkatonát faragnak belőle, ő pedig a Jó nevében üti-vágja-aprítja az ellent. És közben kiderül, hogy egy kedves, esendő, szerethető karakter. A harmadik film végére viszont többé-kevésbé megutáltam Tony Starkot. Hoppá.
Ha netán hozzám hasonlóan hanyagoltad eddig ezeket a filmeket (én például attól tartottam, hogy valami borzasztó Amerika-imádó izé lesz), de amúgy a képregényfilmekkel, vagy a pörgősebb fajta akciófilmekkel jó barátságban vagy, mindenképpen tegyél vele egy próbát. Már ha létezik még olyan ember az univerzumban, aki nem látta réges-rég őket :D

Eredeti cím: Captain America: The First Avenger/The Winter Soldier/Civil War
Rendező: 1. Joe Johnston /2,3. Anthony Russo, Joe Russo
Szereplők: Chris Evans, és még sokan mások ;)

Jenny Lawson: Őrülten boldog

Forrás: Libri

Ezzel az őrülten boldog mosómedvés könyvvel zártam a tavalyi évet, és mit mondjak: jó választás volt. És jót tett neki, hogy hagytam picit ülepedni. Mert mikor olvastam, úgy éreztem egy kicsit megvezettek. Jenny több mentális betegséggel küzd, és akkor úgy gondoltam ezek a háttérbe szorultak, a humor vastag függönye mögé bújtak. Attól tartok, nem láttam a fától az erdőt.

Akkor csak azt vettem észre, ami az orrom előtt volt, azokat a sorokat, ahol leírja, hogy milyen szorongásokkal küzd, meg hogy néha muszáj engednie a betegségnek, és ki se mászni az ágyból napokig (sőt, úgy emlékszem pár blogbejegyzés is van benne, amiben arról vall, milyen nehéz megküzdeni mindezzel), de nem igazán jött át, hogy milyen lehet együtt élni ezzel. Az, hogy elszántan törekszik mindennek ellenére boldog életet élni, az igen, és elmondhatatlanul tiszteltem érte. De hiányérzetem volt, azt gondoltam, jó-jó, mókásak ezek a hétköznapi csetlés-botlások, de hol van itt a betegség? Most, hogy nekiültem posztot kanyarítani róla, és felidéztem egy-két emlékezetesebb részt (a japán vécéset, amin percekig nevettem, de annyira, hogy közben nem hogy csorgott - patakokban áradt a könnyem; vagy a felbőszült hattyúkról szólót), most kezdett felderengeni, hogy végig ott volt, ott kukucskált a függöny mögül mint egy gonosz kis kobold. Ha újraolvasom, majd jobban figyelek.

A lényeg: ez a nő bátor és őszinte, és a soraiból süt az életigenlés. Van mit tanulni tőle. Ja, és ráadásul nem csak próbál, tud is írni. Nem nagyon jut eszembe olyan, akinek ne nyomnám szívesen a kezébe, hogy olvassa el.

A Kossuth Kiadónak meg ezúton üzenem, hogy kérjük szépen a hölgy első könyvét is.

Eredeti cím: Furiously Happy: A Funny Book About Horrible Things
Kiadás: Kossuth, 2016
Fordító: Szép Krisztina

Egy kupac karácsonyi rom-kom

Szóval tavaly december közepe felé megtörtént az, ami korábban sosem: ingerenciám támadt arra, hogy lenyomjak egy rakás, lehetőleg borzasztó, rózsaszínű cukormázba(n) forgatott karácsonyi filmet. Na nem mintha soha a büdös életben nem láttam volna semmi egyebet, ami az ünnepekhez kötődik, de úgy általában véve elkerültem messzire a műfaj eme vadhajtását. Most viszont mindjárt lecsúszott öt, és aztán - szigorúan csak azért, hogy meglegyen a féltucat - még utána küldtem egy klasszikus musicalt is. És tulajdonképpen egészen jól szórakoztam, bár nem hiszem hogy bármelyiket is újra akarnám majd nézni :D
No de lássuk mik voltak ezek! (És előre is elnézést mindenkitől, aki szereti a felsoroltak valamelyikét...) Vigyázat, alighanem spoilerezek!

Forrás: IMDb

Az első a Karácsony a kastélyban volt. Mindjárt az elején lezsibbadt az agyam. Adott egy lány, aki elhunyt nővére gyermekeit nevelgeti. Épp anyagi nehézségekkel küzd, ráadásul - ah! - pont karácsony előtt. Ééés akkor megjelenik a felmentősereg: a morc, ámde dúsgazdag és persze európai főnemes nagyapa meghívja az egész pereputtyot a kastélyába, angyalünnepre. Ha jól rémlik, a csinos kis házikó elhelyezkedésére vonatkozóan azt a földrajzi információt kapjuk, hogy Liechtenstein közelében van. Ez csak azért zavart picinykét, mert a nagyapa eléggé britnek tűnik (Roger Moore!), ahogy a teljes vendégsereg is. A kastélynak is valami csicsás angol neve van. Britannia meg azért nem Liechtenstein szomszédságában van. De az is lehet, hogy az összes térkép, amit életemben láttam, erősen nyomdahibás. Én bármit el tudok képzelni, valamint az ellenkezőjét is.
Tehát a lány - aki rendszerint pont úgy tartja a fejét, mintha csak az imént vágták volna állon - a gyerekekkel karöltve nekivág az ismeretlennek. És aztán persze felolvasztja a jégszíveket, hogy a film végén egy elképesztően ronda ruhában áttáncolja magát a boldog jövőbe. Ez volt a legrosszabb a felhozatalból egyébként, többnyire pocsék színészi alakításokkal.

Eredeti cím: A Princess for Christmas
Bemutató: 2011
Rendező: Michael Damian
Szereplők: Katie McGrath, Sam Heughan, Roger Moore

Forrás: IMDb

Eztán a Karácsonyi angyal került sorra. Ebben a hányatott sorsú ifjú hölgy épp munkát keres, illetve a szeszélyesen működő vízcsapokkal küzd. A kedves szomszéd úr pedig munkát ajánl neki, szezonálisat. Van még ezen kívül egy szenzációhajhász újságírónk is - az ő esetében izgulhatunk nagyon, hogy vajon lerángatja-e a leplet a jóságos munkaadóról. Na, szerinted?! Ez már egy fél fokkal jobb volt az előzőnél, de azért még mindig jóval az általam felszerelt "Jó film" feliratú léc alatt van. Bocs. Itt sem éreztem azt, hogy briliáns színészek játékával akarnák elkényeztetni kis szívemet, és a kreativitás sem buzgott fel a képkockák közt. Egyszernézős rom-komnak viszont pont megfelelt, az is valami.

Eredeti cím: Christmas Angel
Bemutató: 2009
Rendező: Brian Brough
Szereplők: Kari Hawker, Bruce Davison, K.C. Clyde

Forrás: IMDb

A harmadik jelölt az Udvarlót karácsonyra lett. Nem túl feltűnően, de azért ismét emelkedett valamelyest a színvonal. Itt az egymásnak a sors (vagy a Mikulás?) által kiszemelt párocskánk mindkét tagja ügyvéd. Női tagja még kislányként a télapótól udvarlót kért, de csak egy hógömböt kapott egy ígérettel, hogy majd húsz év múlva postázásra kerül a kért álompasas. Ő ezen némiképp besértődött, aztán a rászorulók jogaiért küzdő jogásszá képezte ki magát. Az egyik ügye közös a párocska férfi tagjával, aki késik a bírósági meghallgatásról, ezért mindjárt be is pipul rá rendesen. A helyzetet tovább bonyolítja a korábbi kedves váratlan felbukkanása, kinek föltett szándéka visszakönyörögni magát elhagyott hölgye kegyeibe. De szerencsére Téltata jön, lát és győz. Hagyjál már, ez egy romantikus film, hol számít ez spoilernek úgy mégis?! Emlékeim szerint egész jó pillanatai is voltak a filmnek, és ha nem is lenyűgöző, de elfogadható színészi munka szemtanúja lehettem. Ó, és még azt is sajnáltam egy kicsikét, hogy nem tudok korcsolyázni.

Eredeti cím: A Boyfriend for Christmas
Bemutató: 2004
Rendező: Kevin Connor
Szereplők: Kelli Williams, Patrick Muldoon, Charles Durning, Bruce Thomas

Forrás: IMDb

Miután a fenti filmmel is végeztem, úgy gondoltam vicces lenne ennek egyfajta ellentétét is megnézni, úgyhogy következett is a Menyasszonyt karácsonyra. Mondjuk itt már emelték a tétet, hiszen nem szimplán barátot/barátnőt akartak keríteni a karácsonyfa alá, hanem mindjárt egy házastársat, ásóval, kapával, nagyharanggal. Ez picit olyan, mintha összegyúrták volna az Oltári nő-t a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt?-tal: van egy csaj, aki már többször faképnél hagyta a vőlegényét, meg egy srác, aki fogadásból akar megkérni egy nőt. Szerintem senki nem fog döbbenetében hátrahőkölni, ha elárulom: végül egymásban vélik fölfedezni a rég áhított rokonlelket.
Na, ezt már egészen élveztem, annak ellenére, hogy a sztori ennél sablonosabb aligha lehetne. Már majdhogynem ajánlani is merném hasonló filmre vágyóknak. Ami azt illeti, abból amit eddig láttam, talán ez volt a legelfogadhatóbb.

Eredeti cím: A Bride for Christmas
Bemutató: 2012
Rendező: Gary Yates
Szereplők: Arielle Kebbel, Andrew Walker, Kimberly Sustad

Forrás: IMDb

Az ötödik a sorban a Karácsony Holly-val, ami némiképp átverős, ugyanis határozottan több benne a Holly mint a karácsony. Itt az ügyeletes szépfiú elhunyt nővére kislányát nevelgeti, aki az őt ért trauma hatására egy szót se szólt már hosszú-hosszú ideje. A javulás reményében visszaköltözik vele szülővárosába, egy szigetre (amit a morcoska barátnője persze nem vesz jó néven). Ide tart egy faképnél hagyott szép szőke lány is, gyermekkori álmát valóra váltani. Kitalálod, mi lesz a vége? Hát ja, úgy öt perc után simán. De azért egészen kedves film, ha nem kérsz tőle túl sokat, jól szórakozhatsz. Ezzel zárult a 21. századi karácsonyi szirupmozik sora, többre már nem volt időm az ünnep előtt, ugyanis iszonyatos mennyiségű aprósüteményt kellett legyártani...

Eredeti cím: Christmas with Holly
Bemutató: 2012
Rendező: Allan Arkush
Szereplők: Sean Faris, Josie Gallina, Eloise Mumford, Alex Paxton-Beesley

Forrás: IMDb

Viszont az ünnepekkor leadták a képdobozban a Fehér karácsonyt, én pedig abban a reményben ültem a zajláda elé, hogy nem fog nagyon fájni. Namost. Ez egy háborús jelenettel indul: a fronton karácsonyi bulit tartanak a katonák, bohóckodnak, énekelnek és végül elbúcsúztatnak egy tábornokot, ki oly kedves szívüknek. A fellépők közül ketten aztán a szórakoztatóiparban érnek el szép sikereket, mígnem egy sorsdöntő napon megtekintik két ifjú szőkeség - eszméletlenül unalmas, ráadásul többször is megismételt - produkcióját. Hogy, hogy nem, a volt tábornok csőd felé araszoló szállodájában kötnek ki, és úgy döntenek, hogy kihúzzák a kulimászból. Hát. Az egyik komoly problémám az volt ezzel a filmmel, hogy untam. A másik, hogy az volt az érzésem, Uncle Sam írta a forgatókönyvet, azt remélve hogy az összes férfi néző beáll a seregbe miután elhagyta a mozitermet. A harmadik, hogy még a táncok is vérlázítóan unalmasak voltak. A negyedik, hogy indokolatlanul sokat mutatták Vera-Ellen csupasz lábát. A frászt kaptam tőle. (Láttál-e már csontvázat flitteres ruhában táncolni?) Tovább meg nem sorolom. Nem mondom, hogy ez volt életem legrosszabb karácsonyi filmje (az a Négy karácsony. soha-soha többé. ha fizetnek érte, akkor sem.), de a jobbak közé sem sikerült felküzdenie magát. Egyszer elég volt, köszöntem szépen. Azért musical és/vagy táncrajongók tegyenek vele egy próbát - már csak azért is, mert ahogy elnézem, kisebbségben vagyok a fanyalgásommal, IMDb-n és Port-on is csinos pontszáma van.

Eredeti cím: White Christmas
Bemutató: 1954
Rendező: Michael Curtiz (Kertész Mihály, ha úgy jobban tetszik)
Szereplők: Bing Crosby, Danny Kaye, Rosemary Clooney, Vera-Ellen

Én, Daniel Blake

Forrás: IMDb

Azt hiszem, a Café Society-vel kezdődött. A film előtt adták az I, Daniel Blake előzetesét, mi pedig anyával összenéztünk, és megbeszéltük, hogy oké, ezt látnunk kell. És amint le tudtuk szervezni, így is lett.

A főhős, Daniel asztalosként dolgozott, most épp egy súlyos szívroham után próbál felépülni. Csakhogy néhány, az egészségi állapotát felmérni hivatott, idióta sablonkérdés megválaszolása után megvonják tőle a segélyt, mondván tökéletesen jól van ahhoz, hogy visszatérjen a dolgos hétköznapokhoz. Leszarják, hogy a saját orvosai szerint még hosszú út áll előtte a teljes felépüléshez. Tessék szépen elkezdeni munkát keresni, akkor talán adunk egy kis pénzt hogy ne dögölj éhen. A bürokrácia útvesztőiben téblábolva találkozik Katie-vel, a gyerekeit egyedül nevelő anyával, aki maga is kétségbeesetten küzd egy jobb életért.

Nos, csak annyit mondanék, hogy ha abban a rózsaszínű hitben ringatod magad, hogy odaát a ködös Albionban kolbászból fonogatják a kerítést, és szeretnél megmaradni ennél a pihe-puha barátságos ölelésbe vonó hitnél, ne nézd meg ezt a filmet. Ez a film ugyanis fog egy bazi százas szöget, és kipukkasztja vele a pink lufidat. Én szóltam.
Ha viszont látni szeretnél valami igazán jót, akkor szaladj, néhány moziban talán még műsoron van. Ez a film megnevettet, megríkat, felháborít és elgondolkodtat majd. Ülj le, dőlj hátra, helyezkedj el kényelmesen, és várd meg míg Dave Johns felhúzza a lakkos cipőit, hogy aztán másfél órán át szteppeljen a szíveden és a gyomrodon. Csak ne felejts el zsepit vinni.

Eredeti cím: I, Daniel Blake
Bemutató: 2016
Rendező: Ken Loach
Szereplők: Dave Johns, Hayley Squires

Lorrie Moore: Köszönöm, hogy meghívtál

Forrás: Park Kiadó

Egek ura, hiszen én ezt több mint egy hónapja olvastam... Kissé megkoptak az emlékeim, ne számítsatok értelmes értékelésre. Ami biztos, hogy kicsit felemás érzéseim voltak a könyv olvasása után... Egyrészt tetszett, méghozzá eléggé tetszett ahhoz, hogy ha folytatják az életmű kiadását, el akarjam olvasni minden egyes darabját. Szőröstül-bőröstül. Másrészt jesszus de nagyon depresszív volt ez nekem! Egy rakás elcseszett élet... Valahogy pöttyet vidámabb olvasmányra számítottam, hála a fülszöveg végén virító "szívszorítóan vicces" megjegyzésnek. Ehhez képest a második novellát (elbeszélést? érdekelnie kéne hogy ez melyik kategória? az baj, mert leszarom.) olvasva úgy kezdett forogni a gyomrom a metrón, mintha centrifugában pörgetném. Nem annyira élveztem. Olyannyira nem, hogy egy időre félre is tettem, ugyanis nem mertem folytatni.

Ezek a történetek nem Amerika napsugaras oldaláról szólnak. Életbe belefáradt, szerelmében csalódott, önnön lelkiismeretétől marcangolt férfiak-nők grasszálnak a lapokon és zúdítják ránk a problémáikat. A furcsasága a dolognak, hogy ennek ellenére mégsem éreztem őket száz százalékig hús-vér embereknek. Talán csak az az oka, hogy én magam nem vagyok amerikai. Vagy az, hogy más társadalmi osztályba tartozom - ezek a népek itt nem ám a legalja, szakadt viskóban tengődő plebsz, nem is a magamfajta egyszerűen-de-jól élő polgárok, hőseink a felső középosztályba sorolhatók (legalábbis szerintem. nem kell velem egyetérteni). A lényeg az, hogy nem tudtam hinni a létezésükben, és így nem tudtam igazán átérezni a gondjaikat sem. De ez egyéni szoc problem, senkit ne tartson vissza a könyv elolvasásától - meglehet a fentiekből nem egyértelmű, de: megéri elolvasni. Úgyhogy tessék elmenni a könyvtárba, és kikölcsönözni. Sőt, tessék megvenni a boltban, hogy a Park további kötetek megjelentetését is kifizetődőnek érezze. Egy biztos vevőjük már van. (Lécci, a Birds of America legyen a következő, jó?)

Eredeti cím: Bark
Kiadás: Park, 2016.
Fordító: Gy. Horváth László

Decemberi zárás

Egy töredelmes vallomással kezdem: cirka másfél hete megoldottam a korábban jelzett informatikai problémát, olyan módon, hogy megvettem életem első saját laptopját. *dobszó, vastaps, lelkes füttyögetés* Úgy hiszem nem menthetetlen a nővéremtől örökölt gép, amit eladdig használtam, de egyre gyakrabban ment az idegeimre, és hát köszönöm szépen, de épp elég stresszes a munkám, otthon már nyugalomra vágyom.

Szóval a technikai akadályok elhárultanak, csakhogy az ihlet, ami rendíthetetlenül munkált bennem december második felében, januárban ismeretlen helyre távozott. Igyekszem mihamarább visszacsalogatni - kezdetnek megírom végre a decemberi zárást.

Zene

A rövidebb végén fogok neki gigászi feladatomnak, és az utolsó havi hallókör-bővítésemmel kezdek. Rém egyszerű lesz összefoglalni, ugyanis össze-vissza két lemezt hallgattam meg teljes hosszában. Az első a Radical Face Ghost-ja volt, aminek a legjobb része a borítója... Nem idézném be minden sorát a discogs-os listámra írt megjegyzésnek, csak a velejét osztom meg az arra kíváncsiakkal: veszettül untam. Mostanra konkrétan semmire nem emlékszem belőle, ami sose jó jel. Őszintén szólva arra se emlékeztem, hogy meghallgattam :D A második pedig egy karácsonyi album volt Frank Sinatraval, na az tetszett, süti sütés közben hallgattuk anyával. Ugyanakkor ment le egyébként egy régi bécsi karácsonyi koncert a három tenor közreműködésével, aminek a videóját felváltva kommentáltuk a másiknak (mert ugye hol anya gyúrta-nyújtotta a tésztát a pultnál, hol én szaggattam a rengeteg kekszeket. soha többé nem csinálunk ennyi sütit, az hétszentség) visítva röhögésekkel tarkítva, valamint egy youtube-os Queen válogatás meg némi Imany. Ja, és regisztráltam Spotify-ra. Elmondani nem tudom, milyen jókat nevettem a 90-es évek egynémely, a múlt jótékonyan fedő homályából előbukkanó dalán...

Könyv

Újévi fogadalmaim egyike, hogy többet nem búsongok azon, hogy csak n darab könyvet/filmet/akármit kebeleztem be az elmúlt hónapban. Azt se tudom eddig miért csináltam ezt, a világon semmi értelme. Tehát: decemberben hat könyvet sikerült befejeznem, és ez tök jó! :) A Solaris és Az üvegbura értékelése már olvasható, és hamarosan rittyentek valamit Lorrie Moore: Köszönöm, hogy meghívtál és Jenny Lawson: Őrülten boldog c. könyvéről is. Rajtuk kívül még az Egyszerű történet vessző száz oldal - A kardozós változat csúszott le Esterházy Pétertől, és Julia Quinn-től az Ami Londonban történt. Róluk majd akkor, ha a folytatásokat is olvastam, nem szeretek sorozatkötetekről egyesével írni. (Azért annyit megsúgok, hogy előbbin hülyére röhögtem magam, utóbbi pedig a legjobb azok közül, amit az írónőtől eddig olvastam.)

Fontos információ, hogy a rénszarvas a Santa Claus is Coming to Town-t szaxizza épp.

Ami a beszerzéseket illeti, az ha jól számolom pont egy tucat. A Solaris, A hobbit és a Csernobili ima egy második körös Európa maratonos rendelésnek köszönhető, egyszóval a gyengeségemnek. A Hideghegyet meg se tudnám mondani, mióta szeretném elolvasni, és nagyjából-kábé lehetetlen normális áron (vagy bármilyen áron) beszerezni. Egy kedves molytól sikerült beújítanom, elképesztően baráti áron. A Macskabölcső, a Dorian Gray képmása, A dzsungel könyve, a Brooklyn, A virradat ígérete és a Köszönöm, hogy meghívtál a rettegve várt év végi 2+1-es akcióból van (ebből jut majd a januári zárásba is, hajjaj!). Sajnos eléggé kedvelem a Helikon és a Park kiadót is... És végül Stoner és a Háború és béke a karácsonyfa alatt vártak rám, egy cipősdobozban, nagy rakás édesség társaságában. A szüleim valahonnan ismernek engem... A Háború és béke első bekezdését hangosan fel is olvastam, mindjárt Szenteste. Döbbent csend és kikerekedett szemek kereszttüzében - ugyanis majd' az egész franciául van. Csodás volt. :D

Film

A december egyértelműen a képkockák hava volt: tizenhárom filmet néztem meg - ebből tíz újdonság volt, a többi újrázás, mert néha az is kell. A kertbérlővel indítottam, róla írtam is már. Szabadságom utolsó napján moziba mentünk, és nagyjából három idegen társaságában, csodálatos csöndben megnéztük az Én, Daniel Blake-et. Ő mindenképp megérdemel egy saját bejegyzést, hamarosan meglesz az is. Ezután fáradt agyam karácsonyi rom-kom után kiáltott, és kapott is mindjárt ötöt, inkább nem sorolom, úgyis szeretnék írni róluk egy csoportos értékelést (mondjuk húsvétkor, csak hogy stílusos legyek :P). Aztán eljött az ideje a karácsonyi tévé előtt punnyadásnak, megnéztem a Fehér karácsonyt, amit enyhén unalmasnak és propaganda-szagúnak éreztem (jer fiam, állj Te is katonának, mert az csudijó!), ezt leöblítettem pár régi ismerőssel: a Segítség, karácsony!, az Aranyhaj és a Jégvarázs vidított az ünnepen. Év végén pedig pótoltam némi Marvel-lemaradást: megnéztem az első két Amerika Kapitányt. És tetszett! Jobban kéne bíznom a Marvelben, A Hangya is, ez is pozitív csalódás volt.

*

Na most ide, a poszt végére terveztem valami Best of 2016-szerű szöszt fabrikálni, de elfáradtam, mindjárt kész a fűszeres csirke, és négy dvd várja hogy kiválasszam közülük az esti programot, úgyhogy zárom soraim. Majd jövőre írok Best of-ot. Talán. :)
Boldog új évet mindenkinek!