Én, Daniel Blake

Forrás: IMDb

Azt hiszem, a Café Society-vel kezdődött. A film előtt adták az I, Daniel Blake előzetesét, mi pedig anyával összenéztünk, és megbeszéltük, hogy oké, ezt látnunk kell. És amint le tudtuk szervezni, így is lett.

A főhős, Daniel asztalosként dolgozott, most épp egy súlyos szívroham után próbál felépülni. Csakhogy néhány, az egészségi állapotát felmérni hivatott, idióta sablonkérdés megválaszolása után megvonják tőle a segélyt, mondván tökéletesen jól van ahhoz, hogy visszatérjen a dolgos hétköznapokhoz. Leszarják, hogy a saját orvosai szerint még hosszú út áll előtte a teljes felépüléshez. Tessék szépen elkezdeni munkát keresni, akkor talán adunk egy kis pénzt hogy ne dögölj éhen. A bürokrácia útvesztőiben téblábolva találkozik Katie-vel, a gyerekeit egyedül nevelő anyával, aki maga is kétségbeesetten küzd egy jobb életért.

Nos, csak annyit mondanék, hogy ha abban a rózsaszínű hitben ringatod magad, hogy odaát a ködös Albionban kolbászból fonogatják a kerítést, és szeretnél megmaradni ennél a pihe-puha barátságos ölelésbe vonó hitnél, ne nézd meg ezt a filmet. Ez a film ugyanis fog egy bazi százas szöget, és kipukkasztja vele a pink lufidat. Én szóltam.
Ha viszont látni szeretnél valami igazán jót, akkor szaladj, néhány moziban talán még műsoron van. Ez a film megnevettet, megríkat, felháborít és elgondolkodtat majd. Ülj le, dőlj hátra, helyezkedj el kényelmesen, és várd meg míg Dave Johns felhúzza a lakkos cipőit, hogy aztán másfél órán át szteppeljen a szíveden és a gyomrodon. Csak ne felejts el zsepit vinni.

Eredeti cím: I, Daniel Blake
Bemutató: 2016
Rendező: Ken Loach
Szereplők: Dave Johns, Hayley Squires